Még nem leltünk idegenekre, de figyelünk

2017. december 12. 11:10 - emTV

Megpróbálni kommunikálni az idegenekkel nem könnyű feladat. A hatalmas távolságok és pusztán a naprendszerek száma az űrben megnehezíti azt, hogy tudjuk, egyáltalán hol kezdjük el. A másik probléma pedig rájönni arra, hogy milyen kommunikációs eszközre reagálnának legnagyobb valószínűséggel az idegenek. Tudomány az Űrszekereken.

Ha van odakint olyan idegen kultúra, ami igyekszik felkelteni a figyelmünket, ehhez számos módszert alkalmazhatnak. Természetesen ott a látható fény, bár egy technológiailag fejlett civilizáció lehet, hogy inkább az ultraibolya sugárzást, röntgensugárzást vagy az elektromágneses spektrum egy teljesen más hullámhosszát választaná az üzenetküldéshez.

Nemrég, egy a Breakthrough Listen az idegenek nyomait kutató projektje nem bizonyult elég kielégítőnek. Közel hétszáz csillag alapos vizsgálata után tizenegy lehetséges idegen jelzést találtak. Végül mind a tizenegy úgynevezett hamis pozitívnak, azaz tévedésnek bizonyult.

Ezek az eredmények nem meglepőek. A kutatók minden csillagot tizenöt percig vizsgáltak rádióteleszkóppal.

"Ahhoz, hogy egy távoli adót érzékeljünk, pont a megfelelő időtartományban kellene jelet küldeniük irányunkba"

– nyilatkozta Rene Heller, a németországi Göttingenben található Max Planck Naprendszerkutató Intézet asztrofizikusa. Ezen felül ugyanazt a frekvenciát kellene használniuk, amelyen mi vizsgálódunk.

"A Breakthrough Listen ezen projektje pontosan azt tette, amit kellett – megtudni, vannak-e olyan szomszédaink, akik szándékukon kívül a rádión keresztül kiabálnak a Tejút többi lakosához, a miénkhez hasonló rádiótechnológiával"

– fejti ki Jaymie Matthews, a British Columbia Egyetem asztrofizika professzora. Mi legyen a következő lépés?

"Több, messzebbre lévő csillagra kell figyelmet fordítani, és több frekvenciára is hangolni"

– folytatja Matthews.

Michael Hippke, független csillagkutató, egyetért. Éppen ezért igyekszik összehasonlítani az összes lehetséges módszert, amivel bírunk a naprendszerek közti információközléshez.

"Úgy hiszem, hogy rádiójelzések keresése majdhogynem felesleges, mert a rádióhullám egy kezdetleges és nem hatékony módja a csillagközi kommunikációnak"

– vázolja Hippke, majd hozzátette:

"Ha jövőre lenne is egy állomásunk a legközelebbi csillagnál, biztos, hogy nem rádiójeleket használnánk, hanem a jelenlegi technológia a szállézereket vagy UV lézereket támogatná, a fejlettebb technológia pedig még magasabb rezgésszámon sugározna, mint amilyen a röntgensugárzás."

Az arXiv szerverén közzétett friss értekezésében Hippke megállapította, hogy ha fotonokat, a látható fény alkotó elemi részecskéket használnánk a galaxisok közötti kommunikációhoz, akkor egy nanométer körüli hullámhosszon kellene őket sugározni, így a hullámok az elektromágneses spektrumon belül a röntgensugárzások tartományába esnének. A nagyobb energiájuk miatt képesek hatékonyabban nagyobb távolságokat megtenni. Összehasonlításképpen, a rádióhullámok hossza egy milliméter és tíz km között van.

Hippke kiterjesztette az összehasonlítást a fényen túlra. Bár a fotonok az ötvenes évek óta az előnyben részesített eljárás, bőven van alternatíva, és senki sem vette még össze őket egymással korábban. Ezek az egyszerű neutrínótól egészen a valóságtól elrugaszkodó megaépítményekig terjednek, és mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai.

A Földön már megvalósítottuk a neutrínókkal való kommunikációt, kétszáznegyven méternyi tömör kőzeten át. Viszont Hippke szerint kész küzdelem lenne neutrínókat küldeni a Föld-Plútó távolságánál messzebbre.

Hippke az összes elképzelés közül a leginkább járható útnak egy felirattal ellátott szonda elküldését tartja, feltéve, ha az idő nem fontos tényező. Ezen már túl vagyunk az 1977-ben elindított Voyager 2 űrszondán elhelyezett aranylemezekkel, valamint a Pioneer űrszondán elhelyezett táblákkal, amelyeken fémbe és kőbe vésett képek láthatók.

Megaépítmények

Az idegenekkel való kommunikáció extrémebb eszközei magukba foglalják egy hatalmas mesterséges objektum építését és az űrbe történő kijuttatását, hogy elhaladhasson a csillagok előtt. Egy 2005-ös tanulmányban Luc Arnold ugyanazt a módszert, az úgynevezett átvonulásos módszert javasolta a mesterséges tárgyak észlelésére, mint amivel az exobolygókat is megfigyeljük. A módszer alapja az, hogy amikor valami elhalad egy bolygó előtt, annak fénye elhalványul.

Még ha ez erőltetettnek is hangzik, egy csillag már most elég furán viselkedik ahhoz, hogy felmerüljön a gyanú, vajon van-e valamilyen megaépítmény a közelében. A világosság különös és kiszámíthatatlan ingadozása a KIC 8462852 csillagban elméletek egész sorát generálta az üstökös felhőktől a felrobbanó bolygóig bezárólag. Legutóbb akkor hívta fel magára figyelmet, amikor november 28-án ismét megingott a világossága a felfedező, Tabetha Boyajian (Lousiana Állami Egyetem) megfigyelése alapján, aki után Tabby csillagának nevezték el.

A kutatók továbbra is tanulmányozzák a csillagot, abban a reményben, hogy rájönnek, mi okozza az ingadozást. Mindeközben jobb, ha nekiállunk megalkotni a saját megaépítményünket arra az esetre, ha élnek odakint olyan idegenek, akik azon tűnődnek, létezik-e intelligens életforma valahol a világegyetemben.

emTV.hu // Wired // fotó: Joe McNally / Getty

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6113479527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.