Ezekről beszélt Marina Sirtis a FedCon színpadán

2017. június 06. 20:10 - Menyhárt Attila

A legutóbbi londoni terrortámadás nemcsak az átlagembereket, természetesen kedvenceinket is ugyanúgy foglalkoztatja. Nincs ezzel másképp Marina Sirtis (Troi, TNG) sem, aki bár évtizedek óta az Egyesült Államokban él, még mindig élénken foglalkoztatja mindaz, ami szülőhazájában, és benne szülővárosában, Londonban történik. Röviden összefoglaljuk miről beszélt a FedCon színpadán.

marina_sirtis_fedcon17_1.jpg

A hétfő hajnali Twitter üzenetein látszott, milyen mélyen megrázták az események. Odafent a FedCon színpadán azonban nem engedte, hogy érzelmei uralkodjanak rajta. Elmondta: "Mi továbbra is élni fogjuk az életünket. Tudjuk, hogyan győzzük le őket" – üzente, utalva arra, hogy a londoniak sem fognak félelemben élni. "Nem törünk meg! Szeretlek mindannyiótokat!" – mondta. Ott, és akkor a bonni nagyszínpadon ő volt a szabad világ hangja.

"Amikor elkezdtem a TNG-t, azt mondták, hogy akcentussal kell beszélnem" – idézte fel a történetet – "Megkérdeztem, hogy melyiket, azt mondták, »a bétazedit«!" Pályafutása során egyébként nem először kellett akcentussal beszélnie. Első tévés szereplésekor (Raffles, 1977) olasz szobalányt alakított, de szerepelt már orosz tudósként a Csillagkapu sorozatban, az NCIS-ben pedig a Moszad, azaz az Izrael nemzeti hírszerző titkosszolgálatának igazgatónőjeként tűnt fel. Legutoljára a tengerentúlon futó népszerű sorozat, a Botrány egyik epizódjában szerepelt, mint háromcsillagos amerikai tábornok, és sikerrel utánozta a déli kiejtést, még éles fülű kritikusok szerint is. Mellesleg megpróbálta elmagyarázni Troi akcentusát, mellyel kapcsolatban megjegyezte: "Deannat elküldték bentlakásos iskolába" – majd némi öniróniával hozzátette – "Én voltam a bolsevik a TNG szereplőgárdájában."

marina_sirtis_fedcon17_2.jpg

Beszélt az Eurovíziós Dalversenyről is, melyet twitterén élőben kommentált végig, illetve elmondta, hogy segített megtervezni karakterének esküvői ruháját, melyet a Star Trek: Nemezisben viselt. Bevallotta, hogy valószínűleg elaludt az Űrlázadás premierjén, valamint elmondta új mottóját: "Jobb félni, mint szeretni. Mint a maffia."

Mondott néhány szépség-tippet hölgyeknek: "Vigyázzanak a bőrükre, és ne menjenek plasztikai sebészhez, mert Hollywoodban mindenki úgy néz ki, mint [a son’a faj] az Űrlázadásban!"

Sirtis aktívan politizál is. Nem sokkal korábban kapott újabb gyalázkodó üzenetet politikai tevékenysége miatt. "Amikor Trump nyert, úgy gondoltam, nem akarok egy olyan országban élni, ahol egy hülye ember irányít, de ezután szavaztak a britek a Brexitre!" – ismételte meg pénteki szavait. "Nem lehetsz hitvány, nőgyűlölő és rasszista, miközben hiszel a Star Trek filozófiájában!" – forgalmazott.

marina_sirtis_fedcon17_3.jpg

A Twitteren egyébként már régóta folyik kampány, hogy Marina Sirtis legyen a következő Doktor a híres angol sorozatban. A szerep őt is nagyon érdekli, mi is drukkolunk neki: "A Doctor Who sorozat kapcsán kijelentette: "Ez már a huszonegyedik század! Itt az ideje egy női Doktornak!" – mondta.

Előző írásunkat a témában itt találod!

emTV.hu // fotó: Jörg Ossenbrüggen

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr4512568331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása